és ez az én oldalam, ahol magamról mesélek Neked. Az apukám készítette a honlapot, aki programozó. Mondtam is neki, édesapám, a saját lányodnak is legalább olyan szép munkákat készíts, mint az ügyfeleidnek! Ugye milyen szép lett?

9 esztendős múltam és már többször szerepeltem a televízióban versmondóként. A felnőttek – főleg a szüleim és a tanító nénik – gyakran mondják, milyen szerencsém van, hogy ilyen fiatalon kitaláltam, mivel szeretnék foglalkozni az életben. Igen, úgy érzem, a szereplés lesz az életem.

Vonzanak a művészetek, imádom a színpadot és a kamerákat. Úgy érzem ott magam, mintha egy játszótéren lennék.

Olyan felszabadult és vidám vagyok, amikor a „Csönd, Adás!” lámpa megvillan, mintha legalább egy libikókára ülnék.

Most még nem tudom. Egy biztos, nem szeretném, ha bármi is eltántorítana, szeretnék ezen az úton maradni, és még nagyon sokat tanulni. Ezt a weboldalt azért készítettük a szüleimmel, hogy példát mutassunk másoknak abban, milyen fontos már gyermekkorban felismerni, mihez van tehetsége a gyereknek, és támogatni őt abban. Szeretném, ha egyszer majd a velem egykorú gyerekekkel egy csapatot alkotva mondhatnánk: a tehetségnek igenis teret kell adni!

Nézd meg, hogyan szavalok a nagy, országos televízió, az M2 műsoraiban!

Köszönöm, hogy itt vagy, puszillak:
Kitti

hogy már az óvodában felismerték bennem, hogy jól tudok beszélni és szépen hangsúlyozom a meséket, verseket.

Ezért az óvónőim beneveztek egy Ki Mit Tud? versenyre, ahol harmadik helyezést értem el. Ezt annyira élveztem, hogy utána már vártam, mikor lesz a következő megmérettetés.

És attól fogva nem is volt megállás. Jöttek a szavalók, óvodai szereplések, amelyekre természetesen engem kértek fel.

az általános iskolát, és már az első osztálytól fogva folytatódtak a folyamatos felkérések, kerületi versenyek.

Ezek közül az Országos Prózamondó Versenyen elért harmadik helyezésem jelentette az igazi áttörést.

Ennek hatására kerestek fel az MTVA M2 csatornájának Gyerekhíradójából hogy szerepeljek havonta a műsorukban.
Nagyon boldog voltam, mert ekkor kezdtem el még komolyabban venni a szavalást.

semmivel össze nem hasonlítható érzés, amikor a kamerák élnek és engem vesznek.

Bízom benne, hogy egyre több szerkesztő felfigyel majd rám, és egyre több helyen találkozhatunk majd a közeljövőben.

Szeretnék még sok verset szavalni, sok mesét mondani, aztán pedig színházi szerepeket tanulni. Mert vonz a színpad…